[DISZKOGRÁFIA] PROOF



PROOF Információk

Bejelentés

Június 10-én jelenik meg a BTS antológia albuma, a Proof, amit a BigHit Music egy közleményben jelentett be Weversen:

Helló!
Itt a BIGHIT MUSIC.
Miután 2013. óta töretlenül halad előre, a BTS idén júniusban a 9. évfordulóját ünnepli. Mindez ARMY-nak köszönhető, akik rendíthetetlenül szeretik és támogatják a csapatot.
A BTS történelmét megtestesítő antológia akkor jelenik meg, amikor egy új fejezet kezdődik a már kilenc éve tevékenykedő BTS számára előadóként, hogy felelevenítsük az eddigi munkásságukat.
Az antológia album, a Proof, három CD-ből áll és számos különböző dalt tartalmaz - köztük három teljesen új számot -, amelyek a tagok gondolatait tükrözik vissza a BTS múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Reméljük, hogy várjátok a BTS antológia lemezét, a Proofot, és újra átélitek [általa] a történetet, amit a BTS és ARMY együtt írt eddig, és amit a jövőben is tovább írnak majd.
Köszönjük!

 


PROOF logó előzetes



PROOF előrendelés információk

Az antológia album előrendeléséről a Big Hit egy új közleményben adott részletes információkat:
Helló!
Ez itt a BIGHIT MUSIC.

Tájékoztatás szeretnénk adni a BTS június 10-én megjelenő, Proof című antológia albumának előrendelésével kapcsolatban. 

Az előrendelést online és személyesen a viszonteladóknál is május 5-től (csütörtök) adhatjátok le.

BTS Proof előrendelés információk:

Előrendelés kezdete:
2022. május 5. (csütörtök) 11:00 KST / 04:00 CEST

Előrendelés helyszínei:
Online és személyesen az albumokat árusító üzletekben.

A teljes közleményt - az album pontos tartalmáról és a forintban számított áráról - ITT olvashatjátok.


Promóciós menetrend

A Proof megjelenését megelőző időszak számos meglepetést tartogat ARMY-nak, ahogy azt a BTS-től megszokhattuk már. A menetrendet ezúttal az alábbi kép formájában kaptuk meg (aminek az eredeti, angol verzióját ITT találjátok): 


Menetrend (HU/CEST)
  • 05/8-05/10. 17:00 - Érkeznek a CD-k dallistái
  • 05/16-05/22. 17:00 - A Proof inspirációja
  • 05/27-05/28. 17:00 - Koncepció kép 1. verzió - Proof / Bizonyíték
  • 05/30-06/01. 17:00 - Koncepció kép 2. verzió - Door / Ajtó
  • 06/06. 17:00 -  ???
  • 06/07. 17:00 - Yet to Come hivatalos videóklip előzetese
  • 06/08. 17:00 - Yet to Come hivatalos videóklip előzetese YouTube Shortson
  • 06/10. 06:00 - Yet to Come hivatalos videóklip
  • 06/13 - ???


PROOF - Zenelisták




     

    Hungarmyinfó

    Sziasztok! A HungarmyInfón BTS-szel kapcsolatos híreket és fordításokat találhattok. A hungarmyinfóról és a szerkesztőiről többet is megtudhattok az oldalunkon. Örülünk, hogy nálunk jártok, jó böngészést kívánunk: a HungarmyInfó csapata

    Megjegyzés küldése