A legkedveltebb BTS dalaink
Kedves Hungarmyk!
Szeretnénk kideríteni, hogy a magyar rajongók körében melyek a legnépszerűbb BTS dalok - ennek érdekében a lehető legjobb tudásunk szerint összeállítottunk számotokra egy űrlapot, ami az eddig megjelent és/vagy előadott dalokat tartalmazza a BTS-től vagy a tagjaitól.
Legfontosabb tudnivalók az űrlap kitöltésével kapcsolatban:
- Az űrlapot e-mail cím megadása mellett tudjátok kitölteni - ez azért szükséges, mert a jövőben igyekszünk minél frissebben tartani a listát, és ennek megfelelően minden a jövőben megjelenő számot is felpakolni az eddigiek mellé, az e-mail címetek megadásával pedig elérhető az a funkció, hogy e-mailben kapjatok egy másolatot a válaszaitokról, amit a későbbiekben tudtok módosítani, bővíteni - tehát az új kedvenceket is tudjátok jelölni. Az e-mail címeket természetesen nem használjuk fel semmilyen célra és nem adjuk ki őket harmadik félnek sem.
- Az űrlapra belinkeltünk bejegyzéseket is, amelyekben összegyűjtöttük nektek egy "idővonalra" elérhetőséggel együtt a dalokat (pl. RM dalait, amelyeken a BTS debütálása előtt dolgozott - a feltételezett megjelenési sorrendben), így meg is tudjátok hallgatni azokat a dalokat, amelyeket nem ismertek. Ti is látni fogjátok, hogy az űrlapon felsorolt dalok listája meglehetősen hosszú, emiatt mi sem készültünk el minden ezzel kapcsolatos "idővonal bejegyzéssel", de a jövőben ezek is érkeznek majd, ahogy az időnk engedi. A jövőben érdemes lesz ránézni néha a honlap főoldalára, ott látni fogjátok az újonnan elérhető bejegyzéseket. :)
- Természetesen előfordulhat, hogy egy-két dal véletlenül lemaradt a listánkról, ezért arra kérünk Titeket, amennyiben feltűnik ilyesmi a számotokra, mindenképpen írjátok meg nekünk, hogy bővíthessük a listát!
Az űrlapot az alábbi linken is elérhetitek, amennyiben a kitöltése kényelmesebb számotokra külön drive linken, mint itt a bejegyzésbe ágyazva: HungARMY kedvenc BTS dalai.
Hálásak vagyunk érte, ha segítetek minket abban, hogy minél több magyar ARMY-hoz elérjen a kérdőív.
Köszönjük!
~ A HungarmyInfó csapata